Lélekmorzsák

De szép l

Ugye rossz vagyok barátom, mert szeretlek, nem úgy ahogy egy nő férfit szerethet, úgy ahogy lélek, lelket szerethet, de mégis csak szeretlek! A számkivetett, könny fátyolos tekintet, benne ült a magány a búcsú pillanatán! Ugye akkor megbánod, hogy egyáltalán, egy percre is ismertél, s hogy már tudod létezésem, ez nem ereszt könnyedén. Azért még picit itt hagyod a morzsák, hogy megtudd néha gondolok-e majd rád, mikor messze mész, s zárod magad időpontok mögé. Talán csak nem lehetek, felforgatom mindenedet és nem tudsz koncentrálni, széthull a világ. Nem való a repülés s földhöz ragadtak az apák, féltékeny szeretők kilincselnek rejtett kapukon és nem értik az okát! Nincs mit megmagyarázni, nincs bűn mit el kell takarni, csak megtaláltad cinkos álmodozó cimborád. Míg más lóg a zsinór végén és örül a kapásnak, a barát borát kóstolgatók jó nagyot tanyáznak, addig csak hobbiként felvesszük pár történet fonalát. Milyen pompás ücsörgés vagy ácsorgás, pereg az idő s agyonvág, jaj mennyire rohan a világ, mikor vagy, aztán már csak döcög, közben rajtunk röhög! Hirtelen eltépted magad mellőlem, nem tudom miért, állok az értetlenség zűrében, akkor érzem zavar a világ.

Azért ott ülök még, dacosan mint egy gyerek aki nem hiszi, mert nem is lehet! Ma nyertesnek voltam kiírva, de rádöbbenek, vesztesnek tűnhetek. Nem, mert ismerlek, nem csak úgy ahogy akarlak a saját szemszögemből, tudom mitől háborog a szíved, az elméd mikor elcsendesedett láttam megcsillanni mögötte a lelked.  Hát nyertem szakítom át a szalagot, nem örülsz, te már tudod! Ellopták a mosolyt az arcomról, minden mozdulat fáj sajog, nem mozdulni akarok! Most álljon meg a világ, maradjon mind szerető szív dobbanástalan úgy múljon a hosszú pillanat, mikor kacagva távolba haladsz. Mondanám, de már nem áll rá a szám, hang nincs a torkomon, mert nem tudom. Vicc volt, vagy nem is létezett. Nekem olyan ez a búcsú mint ami örökre szól, nem változom, mindig ez leszek, se ezért az neked!

Te nem sírsz, nem szokás, én nyelem mocskos könnyeim olyan keserűen, boldogan szomorú vagyok!

A név!

Az egyetlen ami a tiéd mikor a szeretet megszüli a lelket, tiszta lehelettel, s neki adja nevét hatalmas örömmel! Ezzel született mind, ki hozzád hasonló mód a földre. megérkezett!

Az ujjlenyomat elvész életek távlatába a dns-ed hurrikán szívja magába, de akinek születtél soha el nem tűnhet ezért kell megálmodnod mindenkori neved.

Mikor ezen szólítanak máshogy dobban meg a szíved, szemed előtt feltűnik megannyi sok élet. Látod születésed, szellő szárnyán érzed belső szabad éned.

A kérdések helyén immár számtalan válasz ül, te megérted létezésed kíméletlenül! Attól kezdve többé nem lehetsz akárki más, füledben hallgatod az angyalok dalát. 

Egyszerre vagy jelen minden létezőben meglátod az arcod bármelyik felhőben! Fellángol benned az igazak tüze, nyitott marad szemed öröktől-örökre! 

Milendinfly-Milendanfly a szárnyaló lélek női és férfi megfelelője! (ha megérted)

A Barack! 

Igen, mert elhoztad minden hangulatát! Eszedbe is jutottam egy pillanatra és megfogtad annyi jó érzéssel nekem! A teraszon egyedül ránéztem és felvillant bennem ezer emlék, gondtalan gyerekként mosatlanul de finom volt a parancs ellenére, szőrösen és ahogy letéptük haraptunk bele.

Az ízében minden amit ismertem és még megismerhetek, hatalmas energiák melyektől elérem a mindeneket, ezen ponton megijedek, mert lehet tán, nem lehet! Az egyik felem felismeri és minden pillanatban megszereti e tündöklő reményt, a másik is felismeri, de ellenségként kergeti és hord rá borongós felleget.

Mégis ott maradtam ülve megannyi érzés között megsemmisülve, csupasz magam csak, ettem, minden színében és ízében ÖNMAGAD! Szárnyal a lélek ha hagyom és ott vagyok ahol csak akarom, benned, körülötted.

Egy cseppje keserű csak, a földön találom magam, nehéz lábakon, szomorúan, elkeseredetten ráébredek a rabság ott van mindenedben! Nem tudom mit tegyek, hát megállítom, az időt, felismerem és elengedem, megsemmisült ami félelem. Mosolygok picit.

Ott van minden pillanatban és bújtatott mosoly mögött a tudás! Míg ezer felé téped magad megannyi gondolattal, gyűlölöd hogy a szárnyid a hátadon, levágnád, sebed hitetlenséggel gyógyítanád, én elhullajtom könnyeim helyetted, magadért!

Akkor majd az enyém mindig kölcsönadom ráhintve összes bátorságom, mikor pedig újra letéped a láncaid ott leszek és letörlöm a megszokás könnyeit!